Vissza a bajor hétköznapokba

Visszajöttem. Mert nem voltam ám itt, hazautaztam a pünkösdi szünetre. Szuper volt. Olyan budapestes, nagyvárosos, végre trágyaszagmentes, bringás, színházas, családos, minden volt tehát, ami kell. Nem is akaródzott hazautazni. Persze ez a hazaút most nem csak a privát családi látogatásról szólt, hanem le is adtam a portfóliómat, amire azóta jegyet is kaptam, így gyakorlatilag egy abszolvált gyógypedagógus blogját olvassátok más, "csak" a szakdola és a záróviszga van hátra. :)

Itt persze semmi sem változott, leszámítva, hogy míg odavoltam, Maria-Luise és Theobald elküldte Robit, már nem is volt itt, mikor megérkeztem. Erről a történetről csak annyit, hogy sikerült neki beletenni abba a képzeletbeli pohárba az utolsó cseppet azzal, hogy kb, egy 150 eurós extraköltséget sikerült csinálnia, majd a dolgot úgy reagálta le, hogy mindez az egyesületnek sokba fog kerülni, illetve összeveszett mindenkivel, akivel lehet. Ja, és mindezek után még ő volt az, aki ki akarta hívni a Youth in Action program munkatársát, hogy megmutassa, mennyire nincsenek itt Lohhofban rendben a dolgok. Azt hiszem, M-L. helyében én is így reagáltam volna.

Aztán hétfőn elkezdődött a suli, a tanítás. Egy kicsit mindenkinek nehezen akart a hét kezdődni, tanárnak diáknak egyaránt. A délelőttök megint szokásosan kellemesen teltek. Elkészítettem a kis magatartáskártyáimat, laminálva, tartósan, szóval most ha kell, ott virítanak a padon és meg szorgalmasan húzogatom a köröket át. Ami azt illeti, működik, mert eddig még senkit sem kellett leküldeni a tréning szobába, maximum a pirosig jutottak el.

Frau Högl egyre jobban támaszkodik rám, azaz pontosabban valami olyasmi szerepfelosztást képzel el kettőnk között, hogy ő tanít, én meg közben fegyelmezem az osztályt. Így most már egyre többet kell ottlennem az óráim, ami egyrészt bosszantó, mert nem szeretem, ha rendőrfelügyelőt kell játszanom, másrészt  kellemetlen, mert gyakran a 5-6. órában van órája nálunk és ha benn vagyok, akkor nincs egész nap szünetem, amit megérzek.

Még egy büszkeséggel tudok beszámolni: készítettem egy fejlesztő eszközt matekból a 100-as kiegészítéshez (34 + valami = 100), ami annyira megtetszett Frau Drehernek, hogy egyrészt az egész osztálynak ezzel tanította le az anyagot. De az igazi nagy áttörés nem ez volt, hanem hogy ennek segítségével Yasmine is megértette az anyagot, szóval pénteken már ott tartottunk, hogy még a szünetben is matekpéldákat oldott meg, annyira rákunkorodott a témára (ahogy V.V. mondaná). Szóval vele is már az ezres kiegészítésnél járunk, ami szinte egy csoda, eddig nem sikerült lépést tartania az osztállyal.

Fabian és a számegyenes

Mindenki nagyon figyel az új eszközre! :)

A másik nagy csoda, ami a héten történt, hogy Selaytinnak sikerült két egészen kellemes napot összehoznia. Nos róla tudni kell, hogy sok vele a baj. Aztán a héten már nekem volt abból elegem, hogy "Selaytin ezt ne csináld, azt ne csináld", ezért elkezdtem inkább pozitív megerősítést alkalmazni, megdícsértem, amikor valamit jól csinált, ha valami rosszat csinált, akkor is inkább azt erősítettem meg benne, mit kell tennie ahhoz, hogy elégedett legyek vele...és működik. Szóval most két mintaértékű nap után várom az eredményeket.

Amúgy a következő héten nem lesz rendes tanítás, csak az első két óra lesz megtartva, ugyan projekt hét van, a téma pedig a középkor, pontosabban Frundsberg kora. Ő volt a város egyik grófja, aki nagyon sokat tett azért, hogy Mindelheim már a középkorban a térség egyik centruma lett. Szóval hétfőtől mindenféle középkori szemináriumok és kisprojektek várják a tanulókat, egyelőre még nem tudom, hogy hová kell mennem, de majd kiderül az is.

A délutánok a szokásos módon teltek, egy kissé itt is mindenki nyűgös volt, különösen én, akinek nem volt szünete. Megint Jaqueline-nal volt a legtöbb gondunk, de nem voltak ezzel kapcsolatosan illúzióim, tudtam, hogy a szünetben meg fogja látogatni az anyját, utána mindig ilyen. A nagy kiborulás akkor volt, amikor fel akart menni a számítógépterembe (nem mehetett), utána meg ki akart menni a városba, amire elmagyaráztam neki, hogy Maria az, aki felelős a csoportért, nem én, és amíg Maria nem érkezik meg, addig várnia kell vele. Erre annyira bedühödött, hogy nem volt hajlandó meghallgatni, pedig meg akartam neki mondani, hogy Maria eleve ki akarta küldeni, mert ki kell nyomtatni a Müllerben fényképeket. Na mindegy, végül annyit kértem tőle, hogy ha lenyugszik, akkor jöjjön oda hozzám, mert fontosat akarok neki mondani. Odajött és csodálkozott. De a hét végére vele is könnyebb volt, kifejezetten együttműködő volt, csütörtökön házi feladatot is írt, erre nem nagyon volt eddig példa. Sőt, segített Tobinak a háziban, mint egy kistanár, lehet, ez jó irány volna az csoportba történő integrációjának.

Aztán valamiért megint felerősödött a házi feladatok kötüli mizéria, elsunnyogják a házikat, megpróbálnak átverni pl azzal, hogy egy májusban elkészített háziról próbálnak meggyőzni, hogy azt június 14-én készült el a hatodik órában, vagy letakarják a lap felét, hogy ne lássam, hogy az nincs kész. Szóval most ezzel küzdök, de meglesz!

Lohhofban amúgy megváltozott a hangulat, egyrészt mert Robi elment, így nincs kiséji zene meg gusztustalan rasszista viccek, és ez azért érezhető. Érdekes, hogy még Árpinak sem hiányzik. Másrészt visszajött egy rövid időre Große Kati, aki éppen hazaigyekszik Romániába, de a rá jellemző módon.

A héten végre megjött a jóidő, mert egy kicsit megviselt ez a folyamatos eső a júniusi 13 fok. Ehhez képest tegnap kb 30 fok volt és nap, kinn is voltunk Pfaffenhausenben a tónál. Közben meghívást kaptam ismerősöktől Würzburgba, megyek is, csak legyen időm! :)

Újabb csodás alkotás

Szóval a portfólió összeállítása közben mesésebbnél mesésebb illusztrációkat készítek az elmúlt három hónapról. Most éppen egy szófelhőt. Élvezzétek ti is! :)

Ui.: a program sajnos nem magyar, ezért a felhő konvertálásakor nem veszi figyelembe a magyar helyesírás szabályait. Ezért olykor olyan szóösszetételeket is egybe kellett írnom, amelyeket külön kellett volna, mert különben a program messzi pakolja azt, ami összetartozik logikailag (de nyelvileg nem). Érzékenyeknek ezúton is bocsánatát kérem!

Terepgyakorlatom összefoglaló gondolattérképe

21. hét

Bocs, de nem volt kreatívabb ötletem. Az a helyzet, hogy ez a hét eléggé unalmasan és eseménytelenül telt, inkább az apró emberi hülyeségek jellemezték. Tényleg, jut eszembe, lehet a bejegyzés címe: Az apró emberi hülyeségekről.

Mint az legutóbb pénteken kiderült, szerencsésen véget ért az ittartózkodásom tanulmányaimat érintő része, így amikor hazamegyek, ami már kevesebb, mint hét nap!, akkor le is tudom adni a portfóliómat. Ez ugye egyrészt szuper, mert azt jelenti, hogy nincs több stressz és óraszám számolás, álmatlan éjszakák és könyvelőket meghazudtoló sakkozás az órákkal, tartalmakkal, formákkal és keretekkel. Aki érti, érti. Másrészt viszont azt is jelenti, hogy ennek a nemes dokumentum gyűjteménynek a következő hétre formát kell ölteni. Na és itt a bibi, ugyanis ehhez olyan mértékű önfegyelemre van szükségem, ami momentán nincs kéznél. Mert az úgy van, hogy ugye egész héten esett az eső és alig sütött a nap. Majd jön a csütörtök (ami itt munkaszüneti nap volt, Jézus mennybemenetelét ünnepeltük egy kis hétközbeni lazsálással), ami éppen kiváló alkalom a portfólió írásra, erre kisüt a nap és visszajön a májusi idő. És a szegény, napfényt is alig látott lelkemmel a hétvégén ugyan ezt a gonosz tréfát űzte ez a fránya alpesi időjárás.

A legrosszabb, hogy ilyenkor megszólal a kisördög, tudjátok, a bal vállamon:

- Ugyan már, van egy csomó időd, legfeljebb később fekszel le, csináltál már ilyet, mikor egyetemre jártál, de a nap csak most süt.

Erre azonnal reflektál a jobb vállam:

- Kötelesség, becsület, ha most megcsinálod, akkor majd korlátlanul élvezheted a napsütést. Meg egyébként is: nincs is olyan szép idő!

Szóval ott találom magam egy korrekt kis disputa közepében, és nekem kell eldöntenem, melyik oldal érvelt ügyesebben. A vége az, hogy ha ki is megyek, akkor is lelkiismeret-furdalásom van, így megette a fene az egészet. Akkor aztán beballagok, és folytatom a munkát.

Nem is meséltem még, hogy Bajor Paripa kórházban van, pontosabban a török szerelőnél. :) Ugyanis szegénykémnek mindig leesett a lánca (ennek amúgy kétszer is az lett a vége, hogy olajtól csepegő, feltartott kézzel kuncsorogtam idegen helyen egy kis szappanért és vízért), illetve nincs rajta világítás.Szóval elvittem, mire kiderült, hogy Bajor Paripa már legalább ötven éves, szóval vakarta a török a fejét, mert nem tudja, honnan szerez hozzá dinamót. Én meg most várok, hogy hétfőre elkészüljön és végre újra önálló legyek, mert így leginkább a kollégákhoz vagyok kötve, ha el akarom hagyni Lohhofot vagy éppen meg akarom közelíteni.

Ami meg az apró emberi hülyeségeket illeti, imhol két mintaértékű történet (a sokból).

Nr.1.: minap üldögéltünk éppen Kaffe und Kuchen után (áldassék annak a németnek a neve, aki ezt a hagyományt kitalálta) és elkezdtünk vicceket mesélni egymásnak. Kiderült, hogy Robi sok viccet ismer, de sajnos egyre sem emlékszik annyira, hogy mások számára élvezhető formában el is tudja mesélni. Hogy ne maradjon alul a viccmesélésben, elhatározta, hogy felmegy a netre és összeszed egy pár jó viccet, amit aztán el is mesélhet nekünk. A bennem élő pedagógus azonnal helyeselt, elvégre milyen szép fejlődési cél is ez, már láttam magam előtt, mint Robi ezt a csodás tapasztalatot az élet minden területére traszferálja, integrálja, akkomodálja (csak hogy PG tanárnő kedvenc szava is itt álljon)! Igen ám, de a mi Róbertünknek sikerült az egyik leggusztustalanabb, legrasszistább és antiszemitább viccoldalt megtalálni, így fél órával később dőltek belőle a rosszabbnál rosszabb viccek. Tegnap megkértem kb. háromszor, hogy ilyen vicceket a jelenlétemben ne meséljen, elvégre elkötelezett emberi jogi harcos volnék (ha nem ítélném el az erőszakot).

Aztán ma grilleztünk (juteszembe, csodás pácot készítettem), és megint megjelent, hogy tud egy isteni viccet. Figyelmeztetem, hogy csak akkor mondja, hogy ha nincsenek benne hitlerek, zsidók, koncentrációs táborok...stb. Megesküszik, hogy nincs, majd belekezd: Sétál a zsidó a KZ-lagerben...Áááááá - tört ki belőlem, és kicsit sem emberjogi stílusban elmagyaráztam Robinak, hogy tűnjön a viccével a fenébe, és inkább le se jöjjön, hogy a pics@ba nem tud normális viccet mesélni. Ezen meg ő annyira megsértődött (hivatalosan: mindenki mesélhetett viccet, csak ő nem, miközben mások vicce is malac volt), hogy nem is volt hajlandó velünk ebédelni, demonstratíve kinn evett, hogy lássuk, de egyedül. Történet Nr.1. vége.

Nr.2. Cetlik és figyelmeztető táblák. Mindenütt. Ez Lohhof, a Josefhaus. Merthogy Frau Bayer, a mi Hausleiterin-ünk (nem volna szerencsés házvezetőre fordítani, mert ez valami más) nemtetszésének leginkább apró, laminált üzeneteken keresztül ad hangot. Pl.: vigyük le a szobáinkból a poharakat, olvasható a poharas polcon. Minden nap legalább egyszer kéretik elmosogatni, lehetőleg vacsora után, áll a mosogató mellett. Használat után tessék a sütőt kitakarítani, internethasználat csak 18 óra után, szennyest az arra kijelölt, folyosói kosárba, a desztillált vizet csak a vasalóba (nem is vasalok)...stb...stb. A dologban engem leginkább az zavar, hogy itt élünk egy fedél alatt. Minden nap találkozunk legalább egy csomószor, hanem többször. Ha megkérdezem, hogy hogy vannak, mi a helyzet, akkor sosem kapok választ, mindig mindenki jól van, Theo (a jezsuita) leginkább rosszul, a nap jó volt, szokásos, semmi rendkívüli. Majd kinyitom a szekrényt és látom, hogy bizony, valaki nem törölgetett el mosogatás után. Miért nem lehet ezt személyesen megmondani?! Egyszer azt várom, mikor lesz kinn a cetli: "Köszönöm, jól vagyok!"

Az év 19. hetének eseményei

A hetem a délelőttök és a délutánok közötti különbségekről szólt, sajnáltam is érte magam, ami leginkább abban jelent meg, hogy reggel alig bírtam magam rávenni a felkelésre, a szoba meg szaladt, mert délután meg a rendrakás nem ment.

Az alapkonfliktus még mindig itt az, hogy a délutános kolléganőm beteg, és bár a héten kaptam egy segítséget Maria személyében, de még mindig funkcionális csoportvezető voltam, holott önkéntesként nem lehetnék az. És ez nem véletlen. A dolog nem is működött, a héten többször eljutottam odáig, hogy bezárkózom a tanári vécébe és ott sírom ki magam, a gyerekek meg csináljanak azt amit akarnak. Tudom, tudom, hogy nem ez a megoldás, de akkor is...azt hiszem, utoljára akkor éreztem azt, hogy egy gyerek a viselkedésével az életemre tőr, amikor a Balatonon táboroztattam hiperaktív gyerekeket és szerettem volna D. hátán eltörni a seprűnyelet csak úgy, önvédelem céljából. Persze a dolog nem történt meg. Nos hasonló érzésekkel küzdöttem. Amúgy a hét konfliktusa a csoportban egy idióta fagyin kezdődött, ugyanis az egyik gyerek kapott egy jégkrémet a tankonyhában amiért segített. Persze a többiek azonnal fel is háborodtak oly annyira, hogy fél óra kellett, mire el tudtunk indulni ebédelni. Kedden meg egy másik gyerekem kapott fagyit, amin meg én háborodtam fel annyira, hogy jól össze is vesztem az egyik kollégával (ismertek), hogy legközelebb a megkérdezésem nélkül lesz szíves nem édességgel tömni a gyerekeimet...stb. Hjajj, mit kaptam én a fejemhez...még azt is a fejemhez vágta, amit a beteg kolléganőm mondott neki két hónapja, vagy hogy az egyik gyerekem a múlthéten csapkodta a folyosói ajtókat, és lám, ő bezzeg nem rohangászik hozzám. Mire válaszoltam neki, hogy milyen kár, mert akkor tudtam volna vele mit kezdeni, most már nyilván nem vehetem érte elő a gyereket.

Persze azóta megbeszéltük a dolgot, bár még most is van egy kisebb hidegháborús hangulat kettőnk között, ami leginkább abban nyilvánul meg, hogy nagyon kedvesek és illedelmesek vagyunk egymáshoz.

Viszont a kirohanásommal sikerült néhány dologra felhívnom a figyelmet, pl arra, hogy egyrészt én mindjárt kikészülök, másrészt meg arra, hogy azért van itt némi szerepzavar, mert hogy lehetséges ,hogy én önkéntesként egy csoportot viszek. Így szerdán hál istennek meg is beszéltük a délutános főnökkel, hivatalosan is Maria lett a csoportvezető, én meg végre megnyugodhatok és hátradőlve élvezhetem a jófej, magyar önkéntes szerepét a csoportban, mint eddig. :)

A délelőttjeim viszont egyre jobbak. A gyerekeket egyre jobban ismerem, megkedveltem ezt az osztályt. Lassan már tudom, mikor melyik gyereket és mivel kell motiválni. Különösen jó a kapcsolatom az egyik gyerekkel, aki egy albán családból származik, és ha én kérem, akkor mindig hajlandó a dolgokat megcsinálni. Frau Drehernek nem mindig.

Így a kemény hét után pénteken megérdemelten használtuk ki az önkéntesekkel a jóidőt, és elmentünk a mentorunkkal, az ő húgával és az udvarlójával piknikezni Pfaffenhausenbe, egy közeli tóhoz. Az udvarló amúgy egy helyes német srác, M, aki egy csokor virággal érkezett, mert szemmel láthatóan nem úgy készült, hogy a pikniken öt ember fogja tartani a gyertyát. A piknik amúgy nagyon jó hangulatú volt, sokat mászkáltam mezitláb, bementünk a vízbe is, persze csak térdig. Majd aztán Iza, a mentorunk talált egy alkalmi tutajt - bár az eszkábált izé hordókon elnevezés jobban illett volna rá - és azon csónakáztunk heten a tavon, zenét hallgatva, olykor csendben, két szöges pallóval hajtva magunkat. Amúgy a tutaj megszerzése Árpi hőstette, mert szegénynek derékig kellett gázolnia az amúgy nem éppen meleg vízben...de mindenképpen megérte. Itt egy kép, amint Iza és Árpi első köreit rója.

 Aztán itt vannak még a május elsejei kiruccanás képei, főként a Fugger kastélyból. Amúgy a kastélyt ma is a Fugger család egyik bárónője lakja, így csak korlátozottan megtekinthető. Amiről nagyon híres, az a Cédrus terem, aminek mennyezete valami elképesztően gyönyörű, barokk famennyezet, három különféle színű fából.

A bárónő kocsija

...és a regi kocsijai.

A kastélyhoz tartozó templom

A hírös Cédrus terem mennyezetének egy kazettája

Ajtó

A kastély építettője

Plafon

A terem

Kandalló a teremben

Tavaszi szünet, első tréning, betegség és amit akarok

Ezer éve. Kaptam is ám a szemrehányást, pedig nem az én hibám...najó, azért egy kicsit mégis. Szóval nagyon esemény, kaland és élmény dús volt ez a pár hét, ami főként a tavaszi szünetből, az EVS-hez kapcsolódó első tréningről és egy betegségről szólt. De haladjunk sorjában.

A tavaszi szünet naposan kezdődött, aztán gyorsan észbekapott az időjárás, hogy ez mégiscsak Németország, szóval nem süthet itt csak úgy felelőtlenül a nap, esett is rendesen az eső napokig. A szübetben vendégem volt, Viki meglátogatott, amit nagy készülődés, programszervezés előzött meg: kiírtam az izgalmas múzeumok elérhetőségét, nyitvatartását, vonatmenetrendet böngésztem a Strahlbersee-hez (ott van a Possenhofen, Sissy szülőhelye)...stb. Aztán persze ember tervez, Isten végez: a dologból nem lett semmi, mert Viki iszonyatosan fáradt volt, így maradtunk Mindelheim világvárosban, kávéházban jártunk, filmet néztünk, nagyon bicikliztünk, sőt egyszer még sétáltunk a ködben is.

Gyorsan tovaszaladt ez a hét, és jött a következő, mennünk kellett az EVS önkénteseknek kötelező első tréningjére, németesen Einführungsseminar (ájnfűrungszzeminár), Köln és Bonn közé, Walberergbe. A képzés valami fantasztikus volt, égre egy igazi nemzetközi ársaság, tele világmegváltó projektekkel, gondolatokkal. Mindenki kedves, mindenki nyitott...szóval minden adott volt, ami csak kell egy ilyen helyre.

Tartalmilag három fő részből állt a képzés: egyrészt egy tudatosításból (miért jöttél? mi motivál? mi a célod vele?), másrészt hasznos infók, konfliktusok, harmadrész német történelem: a második világháborútól az egységes Európa gondolatáig, kitérve arra is, hogy ebben nekünk, nemzetközi önkénteseknek mi a szerepünk.

De nem csak történelmileg, hanem emberileg is sokat kaptam a szemináriumtól. Megismertem egy csomó, izgalmas embert, akikkel folyamatos - hellyel-közzel - a kapcsolat, májusban jönnek látogatóba hozzám, megy a szervezés. Még barátot is találtam, pedig az már az én koromban ritka dolog. :)

Talán a tíz nap egyik csúcspontja az volt, amikor a tűzoltók kimentettek minket. Erről még cikk is született, meg is osztottam a facén, bűr sajnos csak németül. Szóval akkor a magyar sztori. Történt ugyanis, hogy a Jogendakademie, ahol laktunk, egy zegzugos, labirintus szerű épület. És a tűzoltóság kitalálta, milyen szuper volna ott egy szimulációs gyakorlatot tartani, füsttel, színészekkel, akiket mindenféle sebesülteknek kisminkelnek. El is mentek az igazgatónőhöz, aki a kezét tördelve mondta, hogy jöhetnek, de van egy nemzetközi csoport (azaz mi) a házban, velük mi legyen? Ekkor a mi tűzoltó parancsnokunk szemei elkezdtek csillogni: milyen szép kihívás a német tűzoltóknak, hogy egy németül nem beszélő csoportot kell kimenteniük!

Így kerültünk mi kollektíve be a szimulációba. Az előkészületek nagyon izgalmasak volta: jöttek minket kiképezni, hogy mit csináljunk, jött a füst...stb. A gyakorlatozók csak annyit tudtak, hogy aznap gyakorlat lesz, de hol és mi, nem...szóval igyekeztek valóságosra fogni. Délután kettőkor meg is jelent vagy ötven tűzoltó, legalább ennyi mentős...és mi elkezdtünk várni...és várni...és várni...senki. Nagy nehezen felmászott hozzánk egy, aki megpróbált velünk beszélni (utasításba kaptuk, hogy csak az anyanyelvünkön beszélhettünk), majd a helyzetet felmérve már csak lődörgött. Ekkor megjelent még egy az ablakban, kimentett egy ember az ablakon keresztül, majd elment. Lődörgő szintúgy távozott. Vártunk...vártunk...vártunk...míg végül elkezdtünk már unatkozni. Nagy nehezen három gázmaszkos megint megjelent, ezúttal nem az ablakban, hanem az ajtóban. Ekkor, a tűz észlelése után egy órával kimentődtünk...Mint utóbb kiderült, nem volt minden éppenséggel szabályos, Lődörgő és a többiek kaptak is rendesen a parancsnoktól. Tanulság: inkább imátkozz, hogy ne legyen tűz! :)

Aztán hazajöttem, ami meglepően jóérzés volt. Ehhez egy rövid kitérő. Mert hogy nem volt ez a hazajövetel olyan egyszerű. Ugyanis ellenőriztek civil rendőrök a vonaton. Persze csak engem. Az úgy volt, hogy megáll felettem három szekrényméretű tag, azt hittem, hogy le szeretnének ülni (mert igen illetlenül - ilyet sose csináljatok gyerekek - a mellettem lévő ülésen raktároztam el a hátitáskám). Mire észbekaptam, már nyomták is az igazolványukat a képembe, hogy rutincsekk, és adjam a személyimet. Átnyújtottam azzal a kérdéssel egyetemben, hogy miégis mi az ellenőrzés oka? Mert ugye egyrészt tudatos (ejús) polgár vagyok, másrészt Antwerpen óta tudom én, hogy nincsenek véletlenek. Az évek alatt kondicionált rendőri műmosolyt (itt ilyen is van) magára erőltető lófarkas Lütyőtörzsőrmester válasza: Semmi különös oka nincs, ez teljesen normális. Na itt már éreztem, hogy egyre jobban tudatában vagyok sérthetetlen polgári jogaimnak, és felháborodva elmagyaráztam, hogy szerintem ebben semmi normális nincs, hogy a vonaton ilyen módon zavarnak. Lütyő rendületlen maradt, nem sokra értékelte az érvekkel alátámasztott, Ellenző egyes beszédemet. Majd kérték a vonatjegyemet, és felhívták a kapitányságok (itt azért a jogok adta bátorság kissé alábbhagyott, mert világossá vált, ez nem rutincsekk többé). Lütyő minden bajor és sváb dialektus ismeretét összeszedte, hogy ne értsem amit mond, de annyit sikerült kihallanom, hogy nagyon intenzíven érdeklődik a jogosítványom iránt. Miután letette, megkért, adjam oda a jogsimat is, mire széles mosollyal (szintén erőltetett), elmondtam, hogy nincs. Lütyő biztosra akart menni:

- Nincs Önnél?

- Nem, nincs jogosítványom.

- Mármint itt Németországban nincs Önnél?

- Nem, az egész világon nincs jogosítványom.

- Ez esetben további kellemes utat kívánunk!

Mivel tudtam, most már biztonságban vagyok, nem engem kerestek (bár az a vicces, ezt eddig is tudtam), gyorsan visszajött polgári öntudatom:

- Az volt. Aufwiedersehen!

Tanulság: én mindig megmondtam, hogy mindenkit emlékeztetek valakire, és egyszer más helyett engem szívatnak meg! Milyenigazamvolt!!!

Vissza a témához: sose hittem volna, hogy hiányozni fog a trágyaszagú-rusztikus bajor romantika...és mégis. Jó érzés volt a vonatban ülve újra bajor tájakat látni (mondjuk a Ruhr-vidék vagy a Rajna mente sem kutya), de azért sehol sem olyan zöld a fű, mint itt. No meg persze sehol sincs olyan átható trágyaszag, mint Bajorországban. Erről jut eszembe, ma szerettem volna szellőztetni, elvégre nagy nehezen 20 fok fölé kúszott a hőmérséklet, aztán gyorsan kiderült, hogy a jóidőt a gazdák is kihasználták, egy szellőztetés felér a harmadfokú ammóniamérgezéssel, így az ágynemű napon való kényeztetése is törölve...

Persze a suliban mindenki nagyon kedvesen fogadott, az egyetlen bökkenő, hogy én még aznap beteg lettem, láz, torokfájás,mindenamikell...azt hiszem, dühömben ordítani tudtam volna, hogy miért?! Miért?! MIÉRT?!

Az egészben az volt a leghülyébb, hogy nincs meg Elke, akarommondani Frau Hainzl, elérhetősége, ezért mindenkinek szólni tudtam, csak neki, persze hogy elkerülte őt az infó, így szegény várt rám, hiába. Sebaj, kiengeszteltem egy házi készítésű makramé virágtartóval. :)

Szóval most újra a mókusmalomban, hétfőtől új osztály mellett. De most hétvégi pihi, takarítás, valszeg grillezés vacsira. Mert az ebéd már kész van. Milánói.

Egyik labam itt, a masik ott

Hjajj, sokfele volt ez a het. A het elejen a nagyoknal, a kilencedik osztalyban voltam, amiben nem volt semmi extra. Egy kicsit meg el is szomoritott, mert nagyon olyasmi, mint ami itthon is van. Aztan meg a het masodik feleben inkabb a diagnosztikai területen voltam delelött, ugyanis aprilissal megkezdödnek a beiskolazasi vizsgalatok. Nem akarok itt reszletesen erröl irni, nem szeretnek senkit sem untatni szakmai kerdesekkel, minden esetre az elmondhato, hogy mindez odahaz - megaz alulfinanaszirozas ellenere is - sokkal jobban szervezett, alaposabb es szülö- es gyerekközpontubb, mint itt.

A delutanok a jolesö megszokottsagban telnek, jo ez. A heten kerdezte eppen Herr Kamleiter, a suli igazgatoja, hogy nem unom-e magam. Hogy öszinte legyek, nekem kifejezetten jo, hogy a delelötti sok ide-oda menes közben van egy kis allandosag is a munkamban. Megszerettem a csoportot, raadasul ez alatt az egy honap alatt sokat küzdöttünk egymassal, nem szivesen hagynam öket ott.

Mar talan irtam, hogy kitüztünk magunk ele egy közös, csoportos celt, hogy szeretnenk 10 delutant veszekedes, verekedes nelkül eltölteni, ha sikerül, akkor elmegyünk kirandulni Ulmba. Nos, örömmel jelenthetem, hogy tul vagyunk a masodik alkalmon is. Amit eszrevettem, hogy leginkabb ök nem hisznek abban, hogy ez sikerül. Bizom benne, hogy ezzel megint megerösitettük öket, hogy ez igenis elrhetö cel.

Ami az itthoni dolgokat illeti, komoly valtozas allt be: vasarnaptol kezdve öngondoskodas van napi renden. Eddig szinte mindenben kiszolgaltak minket, es tekintettel arra, hogy a voltak, akik mindezt nem tartottak sokra, azaz pontosabban termeszetesenek tekintettek, ezer ML elhatarozta, hogy aprilis 1-töl nem vasarol, föz nekünk többet, hanem mindenki megkapja aheti kajapenzet, esm indenkinek maganak kell gondoskodnia az etelröl. Nos a rendszer elindult, megha nem is teljes gözzel, mert egy csomo "közös" kaja maradt, amit meg lehet enni. Ezt a fiuk rendesen ki is hasznaljak, mert nem vasaroltak be maguknak, hanem a közös kajat eszik. A hetvegen en föztem, mindenkitöl beszedtem a ra esö penzt, es csirkepaprikas volt tesztaval, meg egy kis desszert. Kivancsi leszek, a jövöheten, amikor en is Judit is Kölnben leszünk, mit fognak enni vagy fözni.

Egyebkent most tavaszi szünet van, nincs tanitas ket hetig, igy kenyszerpihenön vagyok. A heten mindenfele kirandulast tervezek, a következö heten pedig kötelezö EVS szeminarium Kölnben.

Amit meg erdemes megemliteni, hogy meglatogatott engem mar a husveti nyuszi es kaptam a közvetlen kolleganömtöl, Elketöl egy borsmalmot...nagyon helyes darab. Igy most en is keszitek neki valamit, egeszen pontosan egy viragtartot makramezok mindenfele gyöngyökkel, amiböl mar kettö is elkeszült, de egyik sem az igazi. Szoval tovabb probalkozom.

Csak ugy, mert erdekes

Ezt a cikket a tanariban talaltam, es gondoltam masok szamara is erdekes lehet a törtenet, ezert leforditom.  Kommentar nelkül, jöjjön a cikk.

Az eredeti cikk eredeti fenymasolata

Megjelent a Mindelheimer Zeitung februar 28-i szamaban.

A tanarok lehetnek kritikusak

Birosag: A mindelheimi iskolaigazgatohelyettes az iskolaja energetikai tatarozasat feleslegesnek tartotta es ezt nyilvanosan el is mondta, büntetest kapott es feljelentest tett. Ezutan a büntetest a kormanyzat megszüntette.

Augusburg/Mindelheim Az allam altal alkalmazott tanarnak lenni elönyökkel jar: szinte elbocsathatatlanok, es jol keresnek. E melle azonban tarsulnak hatranyok is, ami az allami alkalmazas következmenye: nem sztrajkolhatnak, nem demonstralhatnak, politikai es egyhazi ügyekben semlegesnek kell lenniük. De mennyire lehet kritikus egy tanar a nyilvanossag elött a sajat munkaadojaval szemben?

Ezzel a kerdessel foglalkozott az illetekes birosag Augsburgban. Egy mindelheimi tanar ugyanis nyilvanosan kritikat gyakorolt az iskolaja atepiteseröl. Fegyelmi büntetest kapott, ezert feljelentest tett. Vajon megszegte ez az ember a szakmai kötelesseget?

Ez az ember a mindelheimi gyogypedagogiai iskola igazgatohelyettese. Az iskolaja energetikei tatarozasaval nem ertett egyet, ezert irt egy olvasoi levelet 2010 marciusaban a Mindelheimer Zeitungnak, amelyben az epitkezest fölöslegesnek nevezte. Szerinte az epület jo allpotban volt, mas iskolak jobban raszorultak volna a tatarozasra. Megjegyezte, hogy az epikezessel különösen erzekeny tanulok oktatasat zavartak meg. Az olvasoi levelet a nevevel irta ala. A szerkesztöseg, egyebkent  megegyezes szerint, fel is tüntette igazgatohelyettesi titulusat, azert, hogy az olvasoknak egyertelmü legyen, ez esetben egy erintett nyilatkozik.

"A pedagogusokban azt a kepzetet keltette, hogy hivatalos velemenyt közölt"

A svab kormanyzat (megyei szintü korm. - KL.) mint az ügyben illetekes hivatal, ezzel a magyarazattal szabott ki megrovast, ami a legalacsonyabb fegyelmi eljarasi szint, de amely a szemelyi aktaba is bekerül. Ez ellen a büntetes ellen tett feljelentest a tanar. Az illetekes birosag a targyalas alatt azt kepviselte, hogy az olvasoi level hatareset. A vitas pont az volt, hogy ugyan az olvasoi level alairasat igazgatohelyetteskent tüntettek fel, de ezt a level iroja szemelyesen nem tette meg.  Azonban az igazgatohelyettes a level vegen a "mi" kifejezest hasznalta, ezzel azt a latszatot keltve a kormanyzat szemeben, hogy az iskola hivatalos, nem pedig az ö privat velemenyet közvetiti, es ezzel az ö lojalitasi kötelesseget megszegte.

Az ügyvedek eljaras alatti javaslatara hallgatva, a kormanyzat vegül is visszalepett, es nem varta meg az iteletet. Visszvonta a büntetest is, ami kikerült a szemelyi aktabol is.

Holger Sabinsky-Wolf

A farm, ahol elünk

Az Europai Unio es a Christen Bauen Brücken e.V. bemutatja A farm, ahol elünk, azaz a Josefshaus c. sorozatat.
Föszerepben Laszlo Kiss, magyar hangja Laszlo Kiss. Tovabbi szereplök: Maria-Luis Bayer, magyarhangja nincs, Theobald a szerzetes, Judit, Große Kati, Robi es Arpi, olykor Izabell a mentor.
A film Mindelheimban, a Lohhof Studioban keszült. Irta es rendezte: az EU.

A föszereplö szobaja.

Amit a föszereplö a kollegaitol kapott,
amikor bucsuztattak. Tovabba egyedi naptar.

A föhös szobaja az ablak felöl nezve. Latszik a sok agy.

Reggeli, ejszakai es napközbeni zarandokhely,
atellenben a föhös szobajaval.

A napi egyszeri fürdesi, heti egyszeri borotvalkozasi hely.

A fiuk folyosoja. A sötetben hatul a lanyoke.

Trainingterem, amit Eseltreffnek hivnak.

Lepcsöhaz, fabol. Jellegzetessege, hogy meg egy macska
alatt is döbörög.

Földszinti folyoso, nyilvanos PC-vel. Große Kati jatszik.

Konyha, ahol a föhös Judittal hetvegente valami
otthonosat föz. Legutobb paprikaskrumplit.

Konyha masik oldala: itt szokott a föhös es a többiek mosogatni,
a kesz etelt kiadni.

A Josefshaus lakoi itt esznek, elötte mindig ima, amiböl a föhös
ki szokott maradni, mert nem vallasos.

Az urdvar fakkal es hintaval. Nem latszik, de mar nyilik az
ibolya.

Ping-pong asztal.

Garazs. A mar elözetesen bemutatasra került "bajor vasparipa"
istalloja.

Jofeshaus.



A szemben levö kolostor. A masik homlokzata szebb.
De csak ezt mutatjuk meg. :P



Vége

Az elmult napok

Az elmult napok kifejezetten szorgalmasan teltek, nem is volt idöm irni a blogba. Viszont most egy rövidebb kenyszerszabadsag megadta a lehetöseget, hogy ujra irjak, öröm az ürömben, ahogy mobndani szokas.

Szoval ket hete uj osztalyhoz kerültem, Frau Baderhez, aki mindjart az elejen közölte velem, hogy a het masodik feleben el kell mennie, ezert majd nekem es Frau Schraufnak, az osztalyt kiserö asszisztensnek lesz a dolga az osztalyban tanitani. Megnyugtatott, hogy nem maradok egyedül, ott lesz velem az asszisztens, aki mindenben segit, meg eleve...A dolog eddig a pontig szep is volt, csak közben itt tombol  tavaszi betegseg, es sajnos ez Frau Schraufot is elerte. Tehat keddre kiderült, segitseg nelkül maradok egyedül az osztalyban.

Csütörtök reggel Lohhofban

A szerda meg laza volt, mert segitettek, de az igazi kihivas csütörtökön erkezett. A nap egeszen jol lement, voltak ugyan problemaim egyik masik tanuloval, de azt is kezeltük. Ami a sztori szempontjabol sokkal fontosabb, hogy reggel persze rohantam biciklivel a suliba, hogy fel8ra ott legyek, mert minden reggel ellenörizni kell a hazikat, kinyitni a termet...stb. Ezert aztan siettem kora reggel a suliba, meg a szokasosnal is korabban. S mint aza kepen is latszik, a kora reggel rendkivül romantikus volt, am annal hidegebb, es sikerült ebben a hideg, fagyos ködben (Mi az egyalatalan?! - teszi fel a kerdest a föhös az Isten hozott az Isten hata mögött!-ben, most mar tudom, az olyan köd, hogy biciklizes közben kiül a jeg es a zuzmara a szemedre, kabatodra, egyszoval mindenedre.) A következmenyt kepzelhetitek: pentekre torokgyuszi, fejfajas, laz. Egy orat letanitottam, aztan szoltam, hogy ennek nem lesz jo vege, igy elkertem magamat, mert reggel meg voltam olyan allapotban, hogy egyedül hazamenjek biciklivel, delban, amikor veget er a tanitas, mar nem valoszinü.

A hetvegem ennek fenyeben az agyam, egy nagy doboz paracetamol es a gyömberes tea haromszögeben folyt, folydogalt. Meg szerencse, hogy az elözö heten beszereztem nagymennyisegü es jominosegü zsepit a Müllerben (ahol egyebkent a Haribo -,59 cent!!!!!)



Terdek helyett lab es hazipapucs russlanddeutscher modra!



Ket dolog szakitotta meg a hetvege gyogyulasanak unalmat. Az egyik, hogy elmentünk latogatoba Frau Betzhez, aki a többi önkentes nemet tanarnöje. Ennek a latogatasnak az volt az apropoja, hogy Frau Betz nyugdijba vonlasa alkalmabol szerveztünk neki itt Lohhofban egy kis bucsuztatot, es ö most viszont meghivott minket. A többiek biciklivel mentek, engem Maria-Luise elvitt kocsival (hehehe). A nap nagyon nemetesen telt: együtt föztünk, a leves jol sikerült, a föfogas kevesbe, majd elmentünk setalni egy kicsit a varosba. Frau Betz nagyon edes volt, mert maga sem benszülött, kb. 20 eve vandolrolt ki Oroszorszagban, ö egy igazi Russlanddeutscher, azaz orosz nemet kisebbseg. De utanaolvasott mindennek, es a kis jegyzeteivel vezetett minket a varosban. A setat követöen pedig visszamentünk hozza, es következett a Kaffe und Kuchen-nek nevezett, vilaghirü es csodalatos delutani, nemet elfoglaltsag. :) Ami szamomra nagyon vicces volt, az Frau Betz lakasa, ami olyan, mintha egy nemet precizitasat es rendszeretet ötveznenk egy orosz izlesevel, magyaran volt aztan minden, ezt a fantaziatokra bizom. :)

Latvanyosnak nem nevezhetö javulasomon felbatorodva hetfön elmentem a suliba, ahol kiderült, az egeszsegi allapotom lehet elegseges a barati vizitre, de korantsem eleg a tanitashoz. A helyzetet Frau Hohwille (azt hiszem igy kell irni) mentette meg, aki Svajbol erkezett (ezert mulatsagos dialektust beszel, amiröl meg van gyözödve, hogy Hochdeutsch), es aki most vegzett gyogypeden. Szerencsere ketten azert elboldogultunk az osztallyal. Keddre vegkepp lehetetlenne valt a munka, igy meg delelött hazazavart az iskola igazgatoja, mondvan "egy beteg önketesre nincs szüksegünk"!

Ami a delutanos csoportomat illeti, öket egyre jobban megszeretem. Mulheten csütörtökön azt talaltak ki, hogy szeretnenek egy delutant veszekedes es kiabal nelkül eltölteni. Felreertes ne essek, nem mi kiabalunk velük, hanem ök egmassal, leginkabb olyan verremenö dolgokon, mint a delutani foci csapatbeosztasa, az erevenyes golok eldöntese es minden olyan dolog, ami megkeseriti egy 12-13 eves nemet kiskamasz egyebkent is sanyaru eletet.

A dolog annyira meglepett minket Elkevel, hogy kitalatuk, ez micsoda szuper csoportcel (kreativitas köre nelkül), rögtön hangot is adtunk örömünknek, es elmondtuk, ha sikerülne ilyesmit összehozni, akkor sokkal szuperebb dolgokat is lehetne csinalni delutan (min a hazi feladatiras, persze ezt mar nem tettük hozza hangosan). Szoval most ugy fest a dolog, ha sikerül 10 ilyen delutant összehozniuk a sracoknak (ebböl egy mar kipialva :D), akkor elomegyünk kirandulni Ulmba, de olyan nagyon, hogy meg a delelötti tanitasrol is kikerjük öket (mert most mar ilyenhez is van am jogom, nem csak a tanari wc hasznalatara!)

Arrol mar irtam, hogy sajat feladatom is van, en ügyelek a szorgalmi feladatlapok fölött. Ehhez csinaltam is, komoly tervezest követöen, egy tablazatot, amiben az elkeszült lapok utan kapjak a pecseteket. Ime:

A kreativ fejlec




 

Es akkor mutatok meg nehany kepet arrol, hogyan nez ki a mi Gruppenraumunk.

A gyerekek asztalai, mindenkinek van sajat mappaja,
üzenöfala.

 Es amikor dolgoznak a sracok:

Herr Kirsch, avagy Cseresznye ur

Eltelt egy het azota, hogy megjöttem, es azota is mar, hogy elkezdtem hetfön a suliban dolgozni. Ez a het különösen lefarasztott, pedig semmi extrat nem csinaltam, de nagyon lemerit, hogy egesz nap nemetül kell beszelnem.

Mint azt irtam, delelöttönkent az elsösöknel voltam, nagyon aranyosak voltak. Most mar eljutottam odaig, hogy minden gyerek nevet ismerem, meg azt is, kire mikor esm iert kell figyelni. Timon allandoan almodozik, Jonathan önfejü es sosem a feladatot csinalja, Marina verekedessel vezeti le a stresszt a nap vegen, Nadine pedig mindig elveszik azokban a feladatkoban, amelyeknel fontosak az iranyok...stb.

Ezen a heten mar vezettem kisebb tanulo csoportokat, fökent mátekböl. De ami igazi büszkeseggel töltött el, hogy a nemetben is tudtam segiteni nekik. A legtöbb gyerek komoly hibakat vet az olvasasban, irasban, tevesztesek, betücserek, elhallasok...stb, ezeket meg en is kibököm.

Neha azt erzem, hogy nagyon probalgatjak a hataraimat, meddig mehetnek el velem szemben, es ez mar a kicsiknel is megjelenik. Különösen Timo volt az, aki nagyon probalgatta a türelmemet, de nem mentem bele a jatszmaba, vegül mindig az lett, amit en mondtam. :)

Voltak szakmai sikereim is. Az egyik gyereknel kiderült - többek között nekem is köszönhetöen - hogy valoszinüleg depressziv, igy most ha minden igaz, akkor megy a gyerekpszichologushoz.

A delutanos csoporttal meg ennel is nehezebb volt a heten a helyzetem. Elöször is most kezdenek a fiuk kamaszodni, szoval a hatarprobalgatas hangsulyos tema, raadasul velük szemben sokkal nehezebb nem belemenni a jatszmaba. A heten csak ket nagy összecsapas volt, pedig meg front is volt. Viszont az egyik gyerekünkkel komoly problemak vannak, meg nem tudjuk, mit kezdjünk vele.

A heten kaptam egy önallo feladatot is a napiköziben, talan irtam mar erröl: en vagyok felelös a feladatlapokert. Nem valami nagy dolog, de legalabb az enyem. A következö hetre azt tervezem, hogy karkötöket csomozok a sracokkal. Ehhez majd ma elmegyek megvenni a himzöfonalat. Aztan aprilisban valoszinüleg egy nagyobb projektbe kezdek velük: magyarosat fözünk, ha mar van egy jolfelszerelt konyha a suliban. :)

Amugy lassan kezdem megszokni az itteni eletet. Az biztos, hogy nagy kenyelemmel jar, hogy mindig kesz gfötetel es teli hütö var minket idehaza, mert Maria-Luise bevasarol, föz rank. A varost is egyre jobban kedvelem, noha az elejen nagyon falunak tünt nekem. Most mar a tragyaszag is alabbhagyott, vagy egyszerüen megszoktam.

A heten vasaroltam egy nemet simkartyat internet elerhetöseggel, igy most elerhetö vagyok egesz nap, ami szuper. Meg nyitottam bankszamlat is a Sparkassenel, ha minden igaz, akkor 15-en megkapom az elsö zsebpenzemet meg az utiköltseg teritest.
Ja, es mar kiposztoltam a facebookra, de itt is kirakom: itt erhetö el a müncheni kirandulas kepei.

Theobalddal is egyre jobban kijövök. Ahhoz kepest, hogy az elsö napokban hozzam se szolt, most mar legalabb megkerdezi, hogy milyen napom volt, meg nekem is mesel mindenfele törteneteket.

Es akkor a Cseresznye urrol a vegere. Kaptam egy levelet az egyik tanitvanyomtol a delelötti csoportbol. Herr Kirschnek cimezve, mert a Herr Kissnek ugyebar semmi ertelme. Csak egy "hallo". De akkor is.

Herr Kiss hat angekommen

Kiss ur megerkezett. Akkor röviden az elmult napok esemenyei. Csütörtökön szerencsesen megerkeztem, feltem töle, hogy Buchenloe-ban elfelejtek atszallni, de nem, szoval ahogy igertem, fel5kor leszalltam Mindelheimban. Ha öszinte akarok lenni, az elsö estem finoman szolva is sokkolo volt. Elöször is mar a szallasra menet kiderült a kocsiban, hogy öt önkentes var ram a szallason, es mindenki beszel magyarul...ezt nem hiszem el! Eljövök nemetorszagba, esk iderül, hogy mindenki beszel magyarul, meg a mentorom, Izabella is magyar!

A szallas alaüpvetöen jo, bar tenyleg nagyon kinn vagyunk a varosbol, bicilivel is legalbb 20 perc, mire beerek, de nem tobb, mintha otthonrol az egyetemre tekernek. Kaptam egy biciklit, ezzel tudok közlekedni. Ha eppen rossz az idö, akkor meg az egyik kolleganöm be tud vinni a suliba, mert minden nap erre jön el.

A hazzal szemben egy hatalmas kolostor van, ami egyreszt gyönyörü, masreszt meg most eppen egy drogelvono üzemel benne. Sajnos nem latogathato, mert különben erdekes volna megnezni.

A hazineni kedves, csak eppen 60+-os, ami gyakorlatilag mindenkire igaz, aki nem önkentes. Velükn lakik egy Theobald nevü jezsuita szerzetes. Rola azt kell tudni, hogy nagyon öreg mar, 84 eves, es ö volt az, aki a mäsodik vilaghaboru utan elkezdte Nemetorszagban azt önkentesseg nepszerüsiteset, illetve lelkes hive a nemzetközi csereknek. Egy kicsit olyan ö itt, mintha egy szemelyben volna a DIA nemi katolicizmussal.

A többi önkentes Romaniabol erkezett, negyen egy nevelöotthonbol, egy lany pedig ugy mint en, gyogypedagogus es tapasztalatot szeretne szerezni. A "negyek" finoman szolva is nehezen szocializaltak, nem könnyü velük az elet, de lassan közeledünk. Az elsö este majdnem elsirtam magam, amikor talakoztam velük, tegnap este mar jot beszelgettünk, kderült, nem emberevö szörnyek. Robi, az egyik legproblkemasabb gyerek, tegnap vett egy hangfalszettet, igy mostanaban olyan itt a hangulat, mintha egy diszkoban laknank, de szerencsere ez nem csak engem zavar, a többiek is rendesen fegyelmezik, hogy legyen mar egy kis csend!

Aztan masnap elmentünk a suliba, ahol talakoztam az igazgatoval es megbeszeltük a feladataimat. A suli nagyon jo, csaladias, kicsit es hangulatos. A pedagogiai munkajuk szuper, gyönyörüen felszerelt tantermek, szabad tanulas, projektek...stb. A kollegak nagyon kedvesek. Ami vicces, hogy megkertek, mindenhol es mindenkinek mutatkozzam be mint Herr Kiss, hogy a gyerekek szokjak, en is egy vagyok a tanarok közül, nem tegezödhetünk. Ezt itt nagyon komolyan veszik. Amugy a suli kifejezetten gyerek centrikus. Penteken az utolso orak kötelezöen valszthatoak, minden gyerek maga dönti el, mivel szeretne ilyenkor foglalkozni, a lehetösegek nagy on valtozatosak: foci, tanc, festes, olasz, diakönkormanyzat...stb.

Tegnap mar hospitaltam is ket orat: megneztem egy konyhai foglalkozast, ahol a gyerekek krumplilevest föztek, tanultak a haztartas vezetes alapvetö elemeit, mint takaritas...stb. Az egesz annyira eletszagu. A fiuk kicsit huztak a szajukat, oket a fözes nem erdekli, ennek hangot is adtak, ennek ellenre csinaljak, amit kell. utana egy fociedzest neztem meg, ebben nem volt semmi extra, csak foci. Viszont ez nagyon sokat jelent nekik, föleg a fiuknak. Volt egy srac, aki nagyon probelmasnak latszik, a palyan azonban megvaltozik.

Ami meg fontos, hogy vana varosban uszoda, ami raadasul nagyon olcso, 1,50 euro a belepes nekünk önkenteseknek...nem semmi, azt hiszem, ma delutan meglatogatom.

Tegnap delutan megkaptam a  biciklim, ennek örömere bementem a "varosba". Az elsö allomas a vöröskereszt turija volt, ahol beszereztem 1500 ft-ert(!) egy nadragot es egy vaszoncipöt, mert nem akarom az enyemeket tönkre tenni itt. Mert ez falu, barhogy is nezem. Pölö az egesz varosban most tragya szag van, de kö kemenyen, mert eppen most tragyazzak a környezö földeket. Amikor hazaertem, akkor meg nekem is tragya szagom volt, pedig csak bicikliztem. A varos egyebkent szep, olyan kis tip-top...:)

Na egyelöre ennyi, majd meg jelentkezem.

A finish

A finishben vagyok. Holnapután.

Közben persze történet egy s más. ELőször is túl vagyok az utazást megelőző képzésen, hála a Messzelátó Egyesület és az Útilapú együttműködésének. Mindenféle hasznos információval elláttak, mint pölö mit csináljak, ha orvoshoz kell mennem, hogy gyakran manifesztálódik a stressz fogfájásként, hogyan illeszkedjek be a helyi közösségbe, vagy éppen hogyan lehet illedelmesen elutasítani a rém gusztustalan helyi ínyecséget.

Ma kaptam egy levelet a fogadó szervezetemtől, hogy mit ne vigyek magammal. Kedves tőlük. Például ne vigyek poharat és konyhai eszközöket. Bár azt hiszen, ki fogom vinni a kávés bögrémet, valami állandóság is legyen! :)

Tegnap elbúcsúztattak a kollégák a DIA-ban, ami nagyon szuper volt és jól esett. Kaptam tőlük egy csodaszép rajzot, amit el is hoztam, gondoltam kirakom a szobám falára majd odakinn. Persze ha lehet és ha lesz akkora fal! Volt pezsgő, rövid beszéd, egy hatalmas adag TúróRudi, mit elvileg ki kellene vinnem, persze megettük ültő helyünkben tegnap este. És ami a tegnap fénypontja volt, kaptam tőlük ajándékba egy okostelefont. Hááát, az valami szuper. Egész este azt nyomkodtak, azaz akarom mondani...nem is tudom erre mit szokás mondani, csúsztatgattam vagy mi. Lényeg a lényeg, hogy mindenféle hasznos dolgot letöltöttem rá, persze szigorúan az ingyenes kategórából, mint google docs olvasót (nagyon fontos), skype (kiderült, hogy wifivel lehet vele telefonálni ingyen, hiperszupergigamegaüberkirályfontos), angry birds (vanami kötelező), térkép (just in case)...stb.

Ma rengeteg a teendőm: vásárlás (headset, tok, zokni és satöbbi), program (hivatalos vagyok egy kerekasztalra), hulladékudvar (a hetek alatt felhalmozott PET palackok biztonságos elhelyezése), pakolás (mert azért ma mégis neki kéne állni), mosás (hogy holnap lehessen mit pakolni).

Addig is legyetek rosszak!

Nem a legjobb hírek

Vonatjegy megvan, az EU-s TB kártya szintén. Viszont ma kiderült, hogy hatan osztozunk egy gépen az önkéntes szálláson és ha minden igaz, akkor wifi sincs...:( Mobilt sem kapok, bár hallottam, hogy nem mindenhol adnak az önéntesnek, ebben azért bíztam. Így magamnak kell gondoskodni róla. Öröm az ürömben, hogy legalább szívesen segítenek ebben...

Persze nem kenődöm el teljesen, gondolom a suliban is van net, de akkor is nehezebb lesz így tartani a kapcsolatot az itthoniakkal. Viszont kiderült, hogy az alapítványnak van magyar munkatársa. Ezt onnan tudom, hogy a német nyelvű, mindenféle kérdéseket firtató (internet, mobil) kérdéseimre ma egy magyar nyelvű választ kaptam...ez azért kellemes meglepetés volt.

Közben itthon is van még mit elintézni. Részt kell vennem egy felkészítő képzésen, ennek pontos időpontját még nem tudom, de ha minden igaz, akkor már szervezés alatt. Ennek célja, hogy lelkiekben és információkban is felkészülve érkezzek meg. Ami még külön izgalmas, hogy az utazás előtt még részt fogok venni egy magyarországi önkéntes programban, hogy azt is kipróbálhassam. Bár sok önkéntes rendezvényen voltam már sokféle szerepben, de azért jó lesz megint csinálni valamit.

Mit fogok kinn csinálni?

Ezt a kérdést az utóbbi hónapokban többen is feltették nekem, így gondoltam, erre is kitérek.

Tehát alapvetően ez egy önkéntes program, így önkénteskedni fogok. Ahhoz, hogy mindezt el is tudják fogadni, mint gyakorlat, ahhoz bizonyos szakmai követelményeknek is eleget kell tennie az önkéntes szolgálat első három hónapjának.

Tehát összesen 300 órát kell teljesítenem nem egészen hat hét alatt. A gyakorlat két részből áll: 150 óra közoktatási, 150 óra klinikai területből. A közoktatási talán a legérthetőbb: tanítás. A klinikai már egy kicsit összetettebb, ide tartozik szinte minden, amit a gyerekekkel csinálunk, de nem a tanteremben történik, a teljesség igénye nélkül: integráltan tanuló gyerekek megsegítése, fejlesztő foglalkozások, diagnosztizálás, szabadidő. Hogy mindebből mi az, amit én tenni fogok? Azt leszámítva, hogy biztosan 60 órát tanítok és 60 órát tevőlegesen tevékenykedem a klinikai területen, nem tudok pontosat mondani. Ezzel kacsolatosan már felvettem az iskola igazgatójával a kapcsolatot, de a végleges munkaterv csak márciusban, a személy találkozók alkalmával alakul ki.

Addig marad a szervezés. Ezen a héten megveszem a vonatjegyem, csak oda, ez most egyelőre olyan fura, de hát ez van! Mindenféle praktikus dolgokról egyezkedünk a fogadó szervezetemmel: van-e, lesz-e internet, telefon, PC...stb, mert ugye blogolni, skype-olni és a világ történéseit még Lohhofban is követni kell! :)

Az erre a hétre tervezett szervezési feladatok: vonatjegy vásárlás, IKT és web2.0 részletek megbeszélése a fogadókkal, nemzetközi TB kiváltása.

Hogyan jutottam idáig?

Mint az már sokak számára ismeretes, március elsejével megkezdem kalandomat a németországi iskolarendszerben, ezúttal gyakornokként. Többen kérték, írjak blogot, mert követni szeretnék, mi történik velem odakinn a nagy Bajorországban.

Tehát kezdjük a legelején: hogyan kerülök oda, miért megyek?

Azt talán mindenki tudja, hogy gyógypedagógusnak tanulok, ami egy igencsak gyakorlatia szakma. Ennek tudatában a négy éves képzés nyolcadik szemesztere számunkra egy összefüggő terepgyakorlat, összesen 300 órában. Ennek célja, hogy mindazt a sokmindent, amit három és fél éven keresztül megtanultunk, kipróbálhassuk az "életben" is, még mielőtt szélnek eresztenek bennünket a diplománkkal.

Egy, másfél évvel ezelőtt merült fel egyáltalán, hogy jó volna ezt a terepgyakorlatot külföldön megcsinálni. Nyelvileg, emberileg és szakmailag is jó kihívásnak éreztem. Létezik egy kifejezetten erre létrehozott program, az Erasmus, aminek célja, hogy egyetemi hallgatókal segítsen külföldön tanulni, vagy éppen szakmai gyakorlatot teljesíteni. Azonban az Erasmusnak határozottan vannak hátrányai is. Egyrészt az ösztöndíj nem elegendő a hallgatók minden költségére, ezért valamennyit mindenképp invesztálni szükséges a kinttartózkodásba, másrészt elég sok szervezést igényel Magyarországról a hallgatók számára (utazás, szállás...stb.)

Volt még egy személyes indokom arra, hogy a gyakorlatot másképp oldjam meg. A terepgyakorlat teljes embert kíván. Ahogy a felősbbévesek mondani szokták: reggeltől délutánig órákon vagy és tanítasz, délutántól másnap reggelig meg a következő óráidra készülsz. Tehát dolgozni nem lehet mellette. Nem szerettem volna azonban, ha a barátnőm tartana el, míg én terepgyakorlaton vagyok.

Szóval mindebből jött egy évvel ezelőtt az ötlet, kapcsoljuk össze az EVS-t és a terepgyakorlatot. Az EVS (European Voluntery Service, = Európai Önkéntes Szolgálat), az EU egy ifjúsági programja, lényege, hogy fiataloknak biztosít lehetőséget arra, hogy hosszabb-rövidebb ideig, de max. 12 hónapig egy programországban önkénteskedjen egy non-profit szervezetnél. A program finanaszíroz minden költséget: utazás, szállás, kaja, utiköltség, de még zsebpénzt is kapnak az önkéntesek. A programról részletesebb infót itt olvashattok.

Szóval innen indul a történet. A folytatás meg csak most kezdődik! :)