2012. január 23., hétfő

Mit fogok kinn csinálni?

Ezt a kérdést az utóbbi hónapokban többen is feltették nekem, így gondoltam, erre is kitérek.

Tehát alapvetően ez egy önkéntes program, így önkénteskedni fogok. Ahhoz, hogy mindezt el is tudják fogadni, mint gyakorlat, ahhoz bizonyos szakmai követelményeknek is eleget kell tennie az önkéntes szolgálat első három hónapjának.

Tehát összesen 300 órát kell teljesítenem nem egészen hat hét alatt. A gyakorlat két részből áll: 150 óra közoktatási, 150 óra klinikai területből. A közoktatási talán a legérthetőbb: tanítás. A klinikai már egy kicsit összetettebb, ide tartozik szinte minden, amit a gyerekekkel csinálunk, de nem a tanteremben történik, a teljesség igénye nélkül: integráltan tanuló gyerekek megsegítése, fejlesztő foglalkozások, diagnosztizálás, szabadidő. Hogy mindebből mi az, amit én tenni fogok? Azt leszámítva, hogy biztosan 60 órát tanítok és 60 órát tevőlegesen tevékenykedem a klinikai területen, nem tudok pontosat mondani. Ezzel kacsolatosan már felvettem az iskola igazgatójával a kapcsolatot, de a végleges munkaterv csak márciusban, a személy találkozók alkalmával alakul ki.

Addig marad a szervezés. Ezen a héten megveszem a vonatjegyem, csak oda, ez most egyelőre olyan fura, de hát ez van! Mindenféle praktikus dolgokról egyezkedünk a fogadó szervezetemmel: van-e, lesz-e internet, telefon, PC...stb, mert ugye blogolni, skype-olni és a világ történéseit még Lohhofban is követni kell! :)

Az erre a hétre tervezett szervezési feladatok: vonatjegy vásárlás, IKT és web2.0 részletek megbeszélése a fogadókkal, nemzetközi TB kiváltása.

2 megjegyzés:

  1. A szakdolgozati témát érintő információkra is kihegyezheted az orrod közben a külhonban. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Minden képpen, mert volna ott pár izgalmas szakirodalom hozzá! :)

      Törlés