Tavaszi szünet, első tréning, betegség és amit akarok

Ezer éve. Kaptam is ám a szemrehányást, pedig nem az én hibám...najó, azért egy kicsit mégis. Szóval nagyon esemény, kaland és élmény dús volt ez a pár hét, ami főként a tavaszi szünetből, az EVS-hez kapcsolódó első tréningről és egy betegségről szólt. De haladjunk sorjában.

A tavaszi szünet naposan kezdődött, aztán gyorsan észbekapott az időjárás, hogy ez mégiscsak Németország, szóval nem süthet itt csak úgy felelőtlenül a nap, esett is rendesen az eső napokig. A szübetben vendégem volt, Viki meglátogatott, amit nagy készülődés, programszervezés előzött meg: kiírtam az izgalmas múzeumok elérhetőségét, nyitvatartását, vonatmenetrendet böngésztem a Strahlbersee-hez (ott van a Possenhofen, Sissy szülőhelye)...stb. Aztán persze ember tervez, Isten végez: a dologból nem lett semmi, mert Viki iszonyatosan fáradt volt, így maradtunk Mindelheim világvárosban, kávéházban jártunk, filmet néztünk, nagyon bicikliztünk, sőt egyszer még sétáltunk a ködben is.

Gyorsan tovaszaladt ez a hét, és jött a következő, mennünk kellett az EVS önkénteseknek kötelező első tréningjére, németesen Einführungsseminar (ájnfűrungszzeminár), Köln és Bonn közé, Walberergbe. A képzés valami fantasztikus volt, égre egy igazi nemzetközi ársaság, tele világmegváltó projektekkel, gondolatokkal. Mindenki kedves, mindenki nyitott...szóval minden adott volt, ami csak kell egy ilyen helyre.

Tartalmilag három fő részből állt a képzés: egyrészt egy tudatosításból (miért jöttél? mi motivál? mi a célod vele?), másrészt hasznos infók, konfliktusok, harmadrész német történelem: a második világháborútól az egységes Európa gondolatáig, kitérve arra is, hogy ebben nekünk, nemzetközi önkénteseknek mi a szerepünk.

De nem csak történelmileg, hanem emberileg is sokat kaptam a szemináriumtól. Megismertem egy csomó, izgalmas embert, akikkel folyamatos - hellyel-közzel - a kapcsolat, májusban jönnek látogatóba hozzám, megy a szervezés. Még barátot is találtam, pedig az már az én koromban ritka dolog. :)

Talán a tíz nap egyik csúcspontja az volt, amikor a tűzoltók kimentettek minket. Erről még cikk is született, meg is osztottam a facén, bűr sajnos csak németül. Szóval akkor a magyar sztori. Történt ugyanis, hogy a Jogendakademie, ahol laktunk, egy zegzugos, labirintus szerű épület. És a tűzoltóság kitalálta, milyen szuper volna ott egy szimulációs gyakorlatot tartani, füsttel, színészekkel, akiket mindenféle sebesülteknek kisminkelnek. El is mentek az igazgatónőhöz, aki a kezét tördelve mondta, hogy jöhetnek, de van egy nemzetközi csoport (azaz mi) a házban, velük mi legyen? Ekkor a mi tűzoltó parancsnokunk szemei elkezdtek csillogni: milyen szép kihívás a német tűzoltóknak, hogy egy németül nem beszélő csoportot kell kimenteniük!

Így kerültünk mi kollektíve be a szimulációba. Az előkészületek nagyon izgalmasak volta: jöttek minket kiképezni, hogy mit csináljunk, jött a füst...stb. A gyakorlatozók csak annyit tudtak, hogy aznap gyakorlat lesz, de hol és mi, nem...szóval igyekeztek valóságosra fogni. Délután kettőkor meg is jelent vagy ötven tűzoltó, legalább ennyi mentős...és mi elkezdtünk várni...és várni...és várni...senki. Nagy nehezen felmászott hozzánk egy, aki megpróbált velünk beszélni (utasításba kaptuk, hogy csak az anyanyelvünkön beszélhettünk), majd a helyzetet felmérve már csak lődörgött. Ekkor megjelent még egy az ablakban, kimentett egy ember az ablakon keresztül, majd elment. Lődörgő szintúgy távozott. Vártunk...vártunk...vártunk...míg végül elkezdtünk már unatkozni. Nagy nehezen három gázmaszkos megint megjelent, ezúttal nem az ablakban, hanem az ajtóban. Ekkor, a tűz észlelése után egy órával kimentődtünk...Mint utóbb kiderült, nem volt minden éppenséggel szabályos, Lődörgő és a többiek kaptak is rendesen a parancsnoktól. Tanulság: inkább imátkozz, hogy ne legyen tűz! :)

Aztán hazajöttem, ami meglepően jóérzés volt. Ehhez egy rövid kitérő. Mert hogy nem volt ez a hazajövetel olyan egyszerű. Ugyanis ellenőriztek civil rendőrök a vonaton. Persze csak engem. Az úgy volt, hogy megáll felettem három szekrényméretű tag, azt hittem, hogy le szeretnének ülni (mert igen illetlenül - ilyet sose csináljatok gyerekek - a mellettem lévő ülésen raktároztam el a hátitáskám). Mire észbekaptam, már nyomták is az igazolványukat a képembe, hogy rutincsekk, és adjam a személyimet. Átnyújtottam azzal a kérdéssel egyetemben, hogy miégis mi az ellenőrzés oka? Mert ugye egyrészt tudatos (ejús) polgár vagyok, másrészt Antwerpen óta tudom én, hogy nincsenek véletlenek. Az évek alatt kondicionált rendőri műmosolyt (itt ilyen is van) magára erőltető lófarkas Lütyőtörzsőrmester válasza: Semmi különös oka nincs, ez teljesen normális. Na itt már éreztem, hogy egyre jobban tudatában vagyok sérthetetlen polgári jogaimnak, és felháborodva elmagyaráztam, hogy szerintem ebben semmi normális nincs, hogy a vonaton ilyen módon zavarnak. Lütyő rendületlen maradt, nem sokra értékelte az érvekkel alátámasztott, Ellenző egyes beszédemet. Majd kérték a vonatjegyemet, és felhívták a kapitányságok (itt azért a jogok adta bátorság kissé alábbhagyott, mert világossá vált, ez nem rutincsekk többé). Lütyő minden bajor és sváb dialektus ismeretét összeszedte, hogy ne értsem amit mond, de annyit sikerült kihallanom, hogy nagyon intenzíven érdeklődik a jogosítványom iránt. Miután letette, megkért, adjam oda a jogsimat is, mire széles mosollyal (szintén erőltetett), elmondtam, hogy nincs. Lütyő biztosra akart menni:

- Nincs Önnél?

- Nem, nincs jogosítványom.

- Mármint itt Németországban nincs Önnél?

- Nem, az egész világon nincs jogosítványom.

- Ez esetben további kellemes utat kívánunk!

Mivel tudtam, most már biztonságban vagyok, nem engem kerestek (bár az a vicces, ezt eddig is tudtam), gyorsan visszajött polgári öntudatom:

- Az volt. Aufwiedersehen!

Tanulság: én mindig megmondtam, hogy mindenkit emlékeztetek valakire, és egyszer más helyett engem szívatnak meg! Milyenigazamvolt!!!

Vissza a témához: sose hittem volna, hogy hiányozni fog a trágyaszagú-rusztikus bajor romantika...és mégis. Jó érzés volt a vonatban ülve újra bajor tájakat látni (mondjuk a Ruhr-vidék vagy a Rajna mente sem kutya), de azért sehol sem olyan zöld a fű, mint itt. No meg persze sehol sincs olyan átható trágyaszag, mint Bajorországban. Erről jut eszembe, ma szerettem volna szellőztetni, elvégre nagy nehezen 20 fok fölé kúszott a hőmérséklet, aztán gyorsan kiderült, hogy a jóidőt a gazdák is kihasználták, egy szellőztetés felér a harmadfokú ammóniamérgezéssel, így az ágynemű napon való kényeztetése is törölve...

Persze a suliban mindenki nagyon kedvesen fogadott, az egyetlen bökkenő, hogy én még aznap beteg lettem, láz, torokfájás,mindenamikell...azt hiszem, dühömben ordítani tudtam volna, hogy miért?! Miért?! MIÉRT?!

Az egészben az volt a leghülyébb, hogy nincs meg Elke, akarommondani Frau Hainzl, elérhetősége, ezért mindenkinek szólni tudtam, csak neki, persze hogy elkerülte őt az infó, így szegény várt rám, hiába. Sebaj, kiengeszteltem egy házi készítésű makramé virágtartóval. :)

Szóval most újra a mókusmalomban, hétfőtől új osztály mellett. De most hétvégi pihi, takarítás, valszeg grillezés vacsira. Mert az ebéd már kész van. Milánói.

Egyik labam itt, a masik ott

Hjajj, sokfele volt ez a het. A het elejen a nagyoknal, a kilencedik osztalyban voltam, amiben nem volt semmi extra. Egy kicsit meg el is szomoritott, mert nagyon olyasmi, mint ami itthon is van. Aztan meg a het masodik feleben inkabb a diagnosztikai területen voltam delelött, ugyanis aprilissal megkezdödnek a beiskolazasi vizsgalatok. Nem akarok itt reszletesen erröl irni, nem szeretnek senkit sem untatni szakmai kerdesekkel, minden esetre az elmondhato, hogy mindez odahaz - megaz alulfinanaszirozas ellenere is - sokkal jobban szervezett, alaposabb es szülö- es gyerekközpontubb, mint itt.

A delutanok a jolesö megszokottsagban telnek, jo ez. A heten kerdezte eppen Herr Kamleiter, a suli igazgatoja, hogy nem unom-e magam. Hogy öszinte legyek, nekem kifejezetten jo, hogy a delelötti sok ide-oda menes közben van egy kis allandosag is a munkamban. Megszerettem a csoportot, raadasul ez alatt az egy honap alatt sokat küzdöttünk egymassal, nem szivesen hagynam öket ott.

Mar talan irtam, hogy kitüztünk magunk ele egy közös, csoportos celt, hogy szeretnenk 10 delutant veszekedes, verekedes nelkül eltölteni, ha sikerül, akkor elmegyünk kirandulni Ulmba. Nos, örömmel jelenthetem, hogy tul vagyunk a masodik alkalmon is. Amit eszrevettem, hogy leginkabb ök nem hisznek abban, hogy ez sikerül. Bizom benne, hogy ezzel megint megerösitettük öket, hogy ez igenis elrhetö cel.

Ami az itthoni dolgokat illeti, komoly valtozas allt be: vasarnaptol kezdve öngondoskodas van napi renden. Eddig szinte mindenben kiszolgaltak minket, es tekintettel arra, hogy a voltak, akik mindezt nem tartottak sokra, azaz pontosabban termeszetesenek tekintettek, ezer ML elhatarozta, hogy aprilis 1-töl nem vasarol, föz nekünk többet, hanem mindenki megkapja aheti kajapenzet, esm indenkinek maganak kell gondoskodnia az etelröl. Nos a rendszer elindult, megha nem is teljes gözzel, mert egy csomo "közös" kaja maradt, amit meg lehet enni. Ezt a fiuk rendesen ki is hasznaljak, mert nem vasaroltak be maguknak, hanem a közös kajat eszik. A hetvegen en föztem, mindenkitöl beszedtem a ra esö penzt, es csirkepaprikas volt tesztaval, meg egy kis desszert. Kivancsi leszek, a jövöheten, amikor en is Judit is Kölnben leszünk, mit fognak enni vagy fözni.

Egyebkent most tavaszi szünet van, nincs tanitas ket hetig, igy kenyszerpihenön vagyok. A heten mindenfele kirandulast tervezek, a következö heten pedig kötelezö EVS szeminarium Kölnben.

Amit meg erdemes megemliteni, hogy meglatogatott engem mar a husveti nyuszi es kaptam a közvetlen kolleganömtöl, Elketöl egy borsmalmot...nagyon helyes darab. Igy most en is keszitek neki valamit, egeszen pontosan egy viragtartot makramezok mindenfele gyöngyökkel, amiböl mar kettö is elkeszült, de egyik sem az igazi. Szoval tovabb probalkozom.